Az erdélyi újságíró Székelykevére, az aldunai székelyek központjába érkezett. A Székelykevei Igaz Szó (havi kiadvány) legfrissebb, júliusi száma tudósított arról, hogy Szentháromság vasárnapján 31 fiatal volt első áldozó, a helyi általános iskolában 31 nyolcadikos végzett, közülük legtöbben sikerrel felvételiztek a középiskolákba, ez tehát nem elhaló település. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke vállalta, hogy az aldunai székelyek idetelepítésének 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat fővédnöke legyen. Több mint százhuszan zarándokoltak el a térségből a csíksomlyói búcsúra, közülük 30 székelykevei Bukovinába is ellátogatott, azokra a helyekre, ahonnan egykor őseik idejöttek. /(Sike Lajos): Vendégségben az aldunai székelyeknél. Székelykeve nyitott szívvel fogadott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./
2003. július 25.
Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke ajánlotta, írjanak az aldunai székelyekről, hogy jobban figyeljenek egymásra. Az újságíró Sebestyén Ádám forrásértékű könyvéből tájékozódott /A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig, Szekszárd, 1972, újra kiadták 1989-ben/, mely igen részletesen taglalta a bukovinai székelység történelmét, külön fejezetben az aldunai székelyekét. Az újságíró áthaladt Zentán, lakosságának többsége magyar. Tizenöt-húsz éve Jugoszláviában jobb volt az élet, simábbak az utak, mint Magyarországon. Az akkori szinthez viszonyítva nagyon lecsúsztak. A kevésbé vegyes lakosságú területeken jobbak az utak. Oda több pénzt juttatnak, ugyanez a helyzet Moldva és Székelyföld viszonylatában. A nacionalizmusok mindenütt egyazon reflex szerint működnek. Ma már francia történészek is elismerik, hogy nem is volt olyan rossz államalakulat az Osztrák-Magyar Monarchia. Az utódállamok gazdaságilag lejjebb csúsztak ahhoz a szinthez képest, ahol a monarchia keretében voltak. A monarchia nem volt a népek börtöne. Soha annyi román nem tanult nyugati egyetemeken, a fogarasi és besztercei román határőrezredek vezénylési nyelve román volt, s a koronán hat nyelven, köztük románul tüntették fel a címletet. Elég azokra a középületekre gondolni, amelyeket akkor emeltek, s amelyek ma is szilárdan és büszkén állnak az utódállamok területén. Pozsonytól Szabadkáig, Szatmárnémetitől Nagybecskerekig, Muraszombathelytől Csernovicig. Nagybecskereket Tito kommunizmusa fejlesztette iparközponttá, s közel százezres nagyvárossá. Ám hiába építette a toronyházakat és üvegcsarnokokat, a város igazi építészeti értéke ma is az eklektikus (kupolás) Déli Palota, a megyeháza, városháza, az igazságügyi és pénzügyi palota, s persze a történelmi egyházak szép templomai. Nagybecskereken jelenleg latin betűs feliratok vannak, holott feljebb a magyar többségű városokban a cirill dominált. Itt a szerb szöveget is latin betűvel jelenítették meg. A szerb nacionalisták cirillírás segítségével akartak "jó szerbet" csinálni a magyarokból, illetve azt a látszatot kelteni, hogy Zenta, Ada, Csóka és a többi tulajdonképpen tősgyökeres szerb város. Becskereken már nincs erre szükségük, hisz itt messze ők alkotják a többséget. Huzsvár László és Pénzes János személyében két magyar püspökük van a vajdasági katolikus magyaroknak. Ilyen szempontból jobban állnak, mint a számbelileg sokkal jelentősebb felvidéki magyarok, ahol mind ez ideig nem sikerült magyar püspököt kineveztetni. A 11 ezer fős szórvánnyal együtt mintegy 83 ezer katolikus él e vidéken, köztük négy-ötezret tesznek ki az aldunai székelyek. A püspökség négy esperessége közül is egy náluk működik, Fiser János székelykevei plébános vezetésével. A plébániák döntő többségében, pontosabban 27 helyen csak magyar nyelven hirdetik az igét, 4 helyen magyarul és horvátul, 3 helyen magyarul és csehül, 3 templomban csak horvátul, kettőben pedig csak németül. Nagybecskerek közigazgatási területén, amelyhez a város és 22 falu tartozik, 133 ezer ember él, ebből 13-14 százalék vallja magát magyarnak. A városban mindössze két-háromezer magyart tartanak nyilván, a környező településeken jóval nagyobb a számuk, Muzslyán például hat-hétezer. Önálló líceuma nincs a helyi magyarságnak, de több középiskolában működnek magyar tagozatok. Nagybecskereken a Petőfi Művelődési Egyesületnek 300 tagja van. Székelykeve a történelmi Magyarország legdélebbre fekvő magyarlakta települése. Az itteniek valahányszor őseik szülőhelyére látogatnak, mindig hoznak magukkal néhány fenyőcsemetét. Ezért van sok fenyő Székelykevén. Székelykevén hetedik esztendeje jelenik meg a Székelykevei Igaz Szó folyóirat. Székelykevének 2600 lakosa van. Legalább ennyien elszármaztak már innen Ausztráliába, leginkább Sydneybe, ahol még a futballcsapatot is pontosan úgy hívják, mint itt, vagyis Kék Dunának. A lakosság többsége a földből él. Híres kubikosok az itteniek, mindenütt szívesen látják őket. Megesik, hogy diplomás fiatalok is inkább kubikolnak. Naponta 1000-1500 dinárt keresnek, magyar pénzben ez 4000-6000 forint. Székelykevén a legnagyobb gond a munkanélküliség. Sokan elvándorolnak, az elmúlt tíz évben 300-400 fővel csökkent a település lakossága. Idén még 31 első áldozót ünnepelhettek a templomban és ugyanennyien végezték a helyi általános iskola VIII. osztályát, de tavaly mindössze 18 keresztelés volt. Az iskolában az oktatás nyelve magyar, a szerbet heti három-négy órában tanítják. Hertelendyfalván van még az Al-Dunánál magyar nyelvű nyolcosztályos iskola. Sándoregyházán már csak az I-IV osztályban tanulhatnak anyanyelven. Ez a két település vegyes lakosságú, a magyarság kisebbségbe jutott, ami döntően hozzájárult az anyanyelv eróziójához. /Sike Lajos: Vendégségben az aldunai székelyeknél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (folytatásokban) júl. 19.- 25./
2003. augusztus 2.
A 75 éves Mészáros József bibliográfus, művelődéstörténész neve, élete egybefonódott a könyvvel, az EMKE Monoki István-díját is ezzel érdemelte ki 1999-ben. 1972-ben jelent meg a Gondolatok a könyvről című, átfogó gyűjteménye. Mészáros Józsefnek más könyvei is vannak, többek között az Orbán Balázs fotográfiáit az utókornak átmentő Székelyföld képekben című Kriterion-kiadvány, amelynek társszerzője, vagy a Tiboldi István gyűjtését közkinccsé tevő Adomák és tanítómesék, a rendszerváltozás után pedig a Szilágyi Domokos költészetének kevésbé ismert darabjait, Kós Károly örökségének kevéssé népszerűsített vetületeit felmutató kötetek. Jelentős a könyvészeti termése, amelynek létrejöttén akkor is dolgozott, amikor úgy tűnt, semmilyen esélye sincs kiadatására. Így készültek el a Petőfi- illetve Szilágyi Domokos- bibliográfiák, az Igaz Szó folyóirat repertóriuma és más figyelemre méltó sajtó- és irodalmi bibliográfiák. Mészáros Józsefnek a Pro libro senator címet és díszoklevelet adományozták. /N. M. K.: Aki a könyveknek szolgál... = Népújság (Marosvásárhely), aug. 2./
2003. augusztus 15.
Egy-egy fél székely kapu felállításával akarnak megemlékezni a második világháború után országhatárral kettévágott kárpátaljai Szelmenc község szlovákiai és ukrajnai részén a szétszakítás hatvanadik évfordulójáról. A székelykapu-torzók felállítását a jelenleg Szlovákiához tartozó Nagyszelmenc négy lakója kezdeményezte. Felhívásukat közölte az ungvári Kárpáti Igaz Szó országos közéleti lap. E szerint "Nagyszelmenc és Kisszelmenc (Kárpátalja) még mindig elszakítottságban él. Az egykori Ung-vidéki magyar falu két része ma is hátborzongató mementója az osztozkodó hatalomvágynak és a reménytelen számkivetettségnek." /Emlékmű egy kettévágott magyar faluról. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./
2003. október 21.
Néhány hónapja jelent meg Gáll Ernő (1949-től 1989-ig a Babes-Bolyai Egyetem professzora, 1957-84 között a Korunk főszerkesztője) titkos naplójának első kötete az 1979- 1990 közötti évekből /Polis Kiadó, Kolozsvár/, következik majd a második kötet az 1990-2000 közti eseményekről. Gáll Ernő /sz. Nagyvárad, 1917/ az egyetemet a magyar időkben végezte be filozófia szakon, a hírhedt numerus clausus dacára. 1944-ben Buchenwaldba deportálták. 1945-49 között a kolozsvári Igazság főszerkesztője volt; 1949-től a Bolyai (majd Babes-Bolyai) marxizmus-leninizmus katedrájának professzora. 1957-től az újraindította Korunk folyóirat főszerkesztője volt 1984-es nyugdíjazásáig. 1989 után is aktív közéleti férfi, sokat közöl, szerepelt 2000-ben bekövetkezett haláláig. A napló írásának kezdése egybeesik a "hivatalos" cenzúra megszüntetésével; ezt egy súlyosabb, képmutatóbb, fenyegetőző irányítás váltotta fel, a Központi Bizottság "magyar bizottsága" részéről, akik az ún. magyar vezetőket sakkfiguraként tologatták. Ezek közül a naplóban igen elítélően Koppándi, Pezderka, Szász Béla, Vincze, Szilágyi Dezső elvtársak neve szerepel. A naplóban a legmeglepőbb az a kommunizmussal szembeni, szokatlanul élesen kritikus és önkritikus hang. Ilyen az egyenlőségjel, amely a szerző szerint a kommunizmus és fasizmus közt létezik (a holokauszt és Gulág összehasonlíthatósága). Ilyen Izrael állam szellemiségének (bigott, primitív) elítélése. Sokkoló azok (köztük önmaga) elítélése, akik még a háború előtt léptek be a sztálini kommunista pártba, noha (az újságokból stb.) ismerték a szovjetunióbeli rémségeket; bevallása szerint ezen híreket betegesen elhessegették maguktól. "Mennyire tekinthető erkölcsi értéknek a bátorság, helytállás, a szenvedések hősies elviselése - egész a mártíromságig -, ha ez utópisztikus, téves politikát szolgált?" - kérdi önmagától is, lefokozva a nem valló Józsa Béla mártír voltát - betyárbecsületté. Az illegális pártról: "Megdöbbentő a zsidók, értelmiségiek részaránya (66 százalék) a mozgalomban, kiknek a pártja a kommunista párt, mely társadalmi csoportnak a rendszere?" Talán saját magára és mai többi "damaszkuszi utasunkra" gondolva: "Ha abszolút elutasítjuk a marxizmus korszerűsítését, miért honorálni egy marxista állandó önrevízióját?" Mindig is divat volt, hogy egy-egy folyóirat főszerkesztője a humánértelmiség vezetője szerepében tetszelegjen. Az Utunk főszerkesztőjének, az uralkodói-inkvizítori megnyilvánulású Gaál Gábornak voltak ilyen allűrjei. A napló idején négy lap főszerkesztője küzdött e főkolomposi pozícióért: Gáll Ernő (Korunk), Létay Lajos (Utunk), Huszár Sándor (A Hét), Hajdu Győző (Igaz Szó), egymással sokszor feszült viszonyban. Szellemi vezetői ambíciói következtében G. E. igen sok "értelmiségivel" tartott kapcsolatot, munkáit dedikálta nekik, könyveiket ismertette: a naplóban ezek neve száz felett van. Különös társaság: céljuk az állandó önmutogatás, "közlés", ha van érdekes téma, ha nincs. Gáll nem kivétel, pályatársaival hol összevész, hol kibékül. Naplójában nem fukarkodik ilyenkor a jelzőkkel, mint például: Bretter Zoltán pökhendi, Balogh Edgár demagóg, naiv, képmutató, irreális, Benkő Samu sértődős, gőgös, arisztokratikus, Herédi Gusztáv bárdolatlan, felületes, Kántor Lajos szürke, fumigáló, Jordáky Lajos becsvágyó, gyűlölködő, Létay Lajos pitiáner, surmó, Méliusz József paranoiás, dühöngő, rigolyás, Panek Zoltán pimasz, patologikus, Huszár Sándor aljas, pimasz fickó, hiú, Sütő András fölényeskedő, lefitymáló, nem él a közéletben, Tóth Sándor intoleráns, Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós tenyérbe mászó, pökhendi stb. Akad, akiket csak dicsér (például az Ilie Verdetnek súgó Gálfalvi Zsoltot, Lászlóffy Aladárt, Szász Jánost, sőt az ifjú Salat Leventét stb.). Két legkiválóbb költőnk (Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos) jellemzésétől tartózkodott. Egyértelműen gonosz G. E. szerint Rácz Győző, utóbb a Korunk főszerkesztő-helyettese. G. E. sajnálatraméltó megnyilvánulása, mikor 1989 őszén (a magyarországi, bulgáriai stb. rendszerbukások hatására) így írt: "Magyarországon a baloldal diszkreditálva, elanyátlanodva, magatehetetlenül számolja fel önmagát, mindez az én további ellehetetlenedésemet jelenti, csak az itthoni peremélet marad számomra - pillanatnyi távlat nélkül". Korainak bizonyult a magyar kommunisták siratása, csak átmeneti volt "elanyátlanodásuk"... Az 1989. decemberi fordulatkor felismerte. lehetséges a kommunizmus túlélése, elég, ha Ceausescut áldozzák fel. Barátaival részt vett a mai RMDSZ megalakítására szólító felhívás (Hívó szó) megfogalmazásában-aláírásában. E kiáltványban Gáll és társai elítélik Ceausescut és klikkjét, de a kommunizmust nem. Az embernek az az érzése támad Gáll Ernő naplóját olvasva, jegyezet meg Nagy László, hogy a Ceausescu-rezsim politikai rendőrsége, a Securitate hülye volt, mert a politikai és kulturális kulcspozíciókban (az örökös bűnbakká tett Hajdu Győzőt kivéve) mind ellenállók ültek, és nemcsak a folyóiratok szerkesztőségeiben, de minden intézménynél (például: rádió - Csép Sándor, televízió - Bodor Pál, Kriterion Kiadó - Domokos Géza), ahol még magyar főnökök egyáltalán megmaradhattak. /Nagy László, Kolozsvár: Gáll Ernő meglepő naplója. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21., újraközölte: Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./
2004. március 26.
A 80 éves Nagy Pált március idusán a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Aranytoll-díjban részesítette. Az immár évtizedek óta Marosvásárhelyen élő szerkesztő, irodalomtörténész, publicista fiatalos lendülettel vesz részt a város, Erdély, de még az anyaország rangosabb rendezvényein is. Sorra jelentek meg kötetei – Visszanéző, Bolyaiak tere, Tinta a kisgöncölben, Forgatagos időkben – emellett ő szerkeszti a Wass Albert-sorozatot a Mentor Kiadónál. Városában a Kemény Zsigmond Társaság estjeire kollégistakorától jár. Nagy Pál /sz. Mezőkölpény, 1924. jan. 30./ középiskoláit Marosvásárhelyen, a székely fővárosban végezte, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett irodalom–történelem tanári képesítést. 1955-ben lett főállású újságíró, visszakerülve Marosvásárhelyre, ahol az Igaz Szó, A Hét, végül az Új Élet szerkesztője lett, de a napi- és hetilapok is szívesen közölték írásait: irodalomtörténeti tanulmányokat, jegyzeteket, színházi bírálatokat. /Adamovits Sándor: Nagy Pál aranytollas. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 26/
2004. március 31.
Márc. 22-én Bukaresten, a Petőfi Házban a 110 évvel ezelőtt elhunyt Kossuth Lajosra emlékeztek, akiről Demény Lajos történész tartott előadást. Márc. 23-án a Magyar Kulturális Központban bemutatkozott a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó. Káli Király Istvánt, a kiadó igazgatója elmondta: 1991-ben a volt Igaz Szó, akkor már Látó című folyóiratnál dolgozó kollegákkal hozták létre a kiadót. A kiadó háziszerzőinek minősített Tóth Mária és Bogdán László olvastak fel írásaikból, majd Makkai Gergely mutatta be a Mezőségről írt könyvét. /Gáspár Hajnal: Bukaresti magyar rendezvények. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./
2004. április 2.
Farkas Árpád /sz. Siménfalva, 1944, ápr. 3/ író, költő és műfordító hatvanéves. Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar nyelv és irodalom szakon. Tanulmányai után 1968-ig Vajnafalván tanított, majd 1971-ig a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör munkatársa, később az Igaz Szó szerkesztőségi tagja, 1975–1989 között pedig ugyanitt félállású munkatárs volt. A Látó irodalmi folyóirat szerkesztője lett 1990-ben, 1993-tól pedig a Háromszék napilap főszerkesztője. 1968-ban jelent meg első verseskötete, a Másnapos ének, ezt követte 1971-ben a Jegenyekör című. Fordított Ana Blandianától, Marin Sorescutól, Adrian Popescu műveiből. Prózában, de a tényfeltáró újságírásban is elismerést szerzett (a Bővizű patakok mentén című riportkötet társszerzője, 1972). A vásárhelyi írói egyesület díját vehette át (1972, 1979), majd a Román Írószövetség prózadíját 1985-ben, a Magyar Művészetért Alapítvány díját 1991-ben, József Attila-díjat 1993-ban, Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat 1995-ben. A költő születésnapjára kiadták díszkiadású Határátkelés című verseskötetét. /(barabás): Hatvan évet tölt Farkas Árpád. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 2./ A 60 éves Farkas Árpád költőt köszöntötte a lap. /Orbán Kinga: Farkas Árpád 60 éves. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 2./ A lap közölte Szemlér Ferenc Farkas Árpád és Csiki László Farkas Árpádnak című versét, végül Farkas Árpád annak idején nagyhatású Avaron című versét.
2004. április 6.
Érdemdíjban részesült Hajdú Győző is, az Igaz Szó volt főszerkesztője, a szélsőségesen nacionalista Eugen Barbu, Corneliu Vadim Tudor és Adrian Paunescu kebelbarátja, aki 1989 előtt kivívta az erdélyi magyarok ellenszenvét. Az Érdemdíjat Kiosztó Országos Bizottságot a Román Akadémia elnöke, a képviselőház és a szenátus művelődési és munkaügyi bizottságának elnökei, a Művelődési és Kultusz-, az Oktatási, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium, illetve az Országos Sportügynökség képviselői, valamint az öt alkotási szövetség képviselői alkotják. A díjazott írók között található Balogh József, Domokos Géza, Fodor Sándor, Gálfalvi Zsolt, Hajdú Győző, Kányádi Sándor, Kántor Lajos, Szász János, Sütő András és Szilágyi István. Érdemdíjat kaptak továbbá Boér Ferenc és Csíky András színművészek, valamint Baranyai Ferenc és Gergely István képzőművészek. Fodor Sándort megdöbbentette az, hogy díjat kapott Hajdú Győző, Adrian Paunescu szenátor kebelbarátja is. Hajdút nem a romániai magyar írók javasolták a díjra, hanem olyan szerv, amelynél elévülhetetlen érdemeket szerzett. /Papp Annamária: Érdemdíj az érdemtelen Hajdú Győzőnek. Elismerésben részesültek a romániai magyar alkotók. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./
2004. július 24.
Hárman is áttelepültek Kolozsvárról Izraelbe a Ceausescu-diktatúra idején: Rappaport Ottó rendező, Szinberger Sándor operaigazgató és Junger Ervin zeneszerző. Szinberger öt könyvet írt Izraelben, melyeket Kolozsváron jelentetett meg. Junger Ervin két könyvet adott ki. Junger Ervin /sz. Temesvár. 1931. máj. 28./ Kolozsváron elvégezte a Zenekonzervatóriumot zeneszerzés, zongora és karmesteri szakon. Itt működött mint tanársegéd, gyakornok, majd előadótanár 1977-ig, Izraelbe való távozásáig, ahol különböző zeneiskolai tisztségeket töltött be. Jelenleg nyugdíjas. Junger Ervin Csendes számadás című könyvében 1965 és 1974 között az Utunkban, a Korunkban, az Igaz Szóban, az Előrében és A Hétben megjelent zenei cikkeit gyűjtötte össze. 1978-tól az izraeli Új Keletben publikál rendszeresen. Az Új Keletben publikált írásaiból válogatta a Szentföld zenéje című kötetét. /Kovács Ferenc: Emlékképek letűnt időkről. Junger Ervin könyvei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./
2004. december 24.
December 19-én Magyarországon, Nyírábrányban elhunyt Schwarzkopf–Erni Mihály (írói nevén Károlyi S. Mihály). 1950–ben született, Nagykárolyban. Itt járt líceumba, ahol a költő Fényi István tanára vele is egy életre megszerettette az irodalmat. A Szatmári Hírlapban, az Utunkban, az Igaz Szóban, az Előrében, a Jóbarátban, az Új Életben, a Brassói Lapokban riportokat, elbeszéléseket, verseket, a Művelődésben mesejátékokat, az Igaz Szóban színjátékokat közölt. A Nagykárolyból időközben szintén Magyarországra települt Almási Tiborral közösen könyvet írt Gyárfás Jenő festőművészről. 1979-ben elnyerte az Igaz Szó egyfelvonásos drámapályázatának I. díját. Aztán 1979-ben bevitték a Szekuritátéra. „Kétmillió szív együtt dobog": ezért a verssoráért (amit a szekusok kétmillió erdélyi magyar szívként értelmeztek) összeverték, utána több mint tíz évig semmit sem írt. 2000 januárjában újból elővette írógépét. 1991-ben családjával Magyarországra települt. 1994-ben Idővel mérve címmel verseket és elbeszéléseket tartalmazó kötete jelent meg. 1995-ben Arany Toll-díjat kapott. 1996-ban napvilágot látott Gyermekidő című elbeszéléskötete. /Boros Ernő: Schwarzkopf Misi halálára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 24./
2004. december 24.
December 19-én Magyarországon, Nyírábrányban elhunyt Schwarzkopf–Erni Mihály (írói nevén Károlyi S. Mihály). 1950–ben született, Nagykárolyban. Itt járt líceumba, ahol a költő Fényi István tanára vele is egy életre megszerettette az irodalmat. A Szatmári Hírlapban, az Utunkban, az Igaz Szóban, az Előrében, a Jóbarátban, az Új Életben, a Brassói Lapokban riportokat, elbeszéléseket, verseket, a Művelődésben mesejátékokat, az Igaz Szóban színjátékokat közölt. A Nagykárolyból időközben szintén Magyarországra települt Almási Tiborral közösen könyvet írt Gyárfás Jenő festőművészről. 1979-ben elnyerte az Igaz Szó egyfelvonásos drámapályázatának I. díját. Aztán 1979-ben bevitték a Szekuritátéra. „Kétmillió szív együtt dobog": ezért a verssoráért (amit a szekusok kétmillió erdélyi magyar szívként értelmeztek) összeverték, utána több mint tíz évig semmit sem írt. 2000 januárjában újból elővette írógépét. 1991-ben családjával Magyarországra települt. 1994-ben Idővel mérve címmel verseket és elbeszéléseket tartalmazó kötete jelent meg. 1995-ben Arany Toll-díjat kapott. 1996-ban napvilágot látott Gyermekidő című elbeszéléskötete. /Boros Ernő: Schwarzkopf Misi halálára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 24./
2004. december 29.
Magyar miniszterek Románia új kormányában: Markó Béla államminiszter (miniszterelnök-helyettes) 1951. szeptember 8-án Kézdivásárhelyen született, 1974-ben végzett a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészeti Karán, magyar–francia szakon. 1976–1989 között a Marosvásárhelyen megjelenő Igaz Szó című irodalmi folyóirat szerkesztője; 1990-től a Marosvásárhelyen megjelenő Látó című irodalmi folyóirat főszerkesztője. 1989–1990 a Maros megyei RMDSZ alelnöke; 1990–1992 a szenátus Művelődési Bizottságának és Oktatási Bizottságának tagja; 1992 – az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke; 1992–1996 a szenátus Külügyi Bizottságának és Oktatási Bizottságának tagja; 1993-tól a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Írói tevékenység: Több verseskötet; gyermekverskötet, esszé- és tanulmánykötet. Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter 1971. június 21-én Marosvásárhelyen született, Kolozsváron a Műszaki Egyetem végzett, mérnök, rendszer- és számítógép tudomány, informatika. Továbbképzésben vett részt Washingtonban és Budapesten. 1995–1999 az RMDSZ ügyvezető alelnöke, az ifjúsági főosztály vezetője; 1999–2003 – az RMDSZ ügyvezető alelnöke, 2003–2004 – az RMDSZ és a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium együttműködési programjának koordinátora. 1998–2003 – az RMDSZ képviselője az Európai Demokrata Unió Vezető Tanácsában; 2003. október – az alkotmánymódosító népszavazást előkészítő országos kampánystáb vezetője; 2004 – az önkormányzati választásokat előkészítő országos kampánystáb vezetője; 2004 – a parlamenti választásokat előkészítő országos kampánystáb vezetője. 2004 – a Janovics Jenő Alapítvány elnöke. Borbély László közmunkaügyi és területrendezési tárca nélküli miniszter Marosvásárhelyen született 1954. március 26-án. Temesváron véezte az egyetemet, majd Bukarestben a Közgazdaságtudományi Egyetemen posztgraduális képzés. 1990–1994 – Maros megyei RMDSZ-elnök; 1990–1996 –képviselő, 1991–1994 – a képviselőházi RMDSZ frakció alelnöke; 1994–1996 – a képviselőház jegyzője, 1997–2000 államtitkár – Közmunkaügyi és Területrendezési Minisztérium; 1998 – az RMDSZ ügyvezető alelnöke, 2000-től képviselő.A 2002/2003-as tanévtől óraadó tanár a marosvásárhelyi Sapientia Egyetem Humán Tanszékén. Winkler Gyula kereskedelmi tárca nélküli miniszter 1964. március 14-én született Vajdahunyadon. Temesváron végzett, majd külföldön továbbképezte magát. Vajdahunyadon volt fejlesztési igazgató. RMDSZ Hunyad Megyei tanácsának tagja, Hunyad megyei alprefektus, az RMDSZ parlamenti képviselője (2000–2004). /Magyar miniszterek Románia új kormányában. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 29./
2004. december 31.
Dec. 29-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nemcsak arról volt szó, hogy a Látó irodalmi folyóirat (az egykori Igaz Szó jogutódja) betöltötte a 15. évét, hanem arról is, hogy a szerkesztőség immár századik alkalommal rendezte meg a Látó Irodalmi Színpadot. Ezúttal a havonta az olvasók asztalára kerülő folyóirat csaknem teljes szerkesztőgárdája felvonult, tagjai olvastak fel műveikből. Gálfalvi György főszerkesztő-helyettes emlékezett, az eltelt időben voltak pénzügyi és egyéb természetű nehézségek is. A magyar nemzet, a magyar kultúra, irodalom egységes volta nem üres szólam, hiszen a Látó rendezvényein számos anyaországi és a Kárpát-medence más államaiban alkotó magyar írói közösség képviselői találkoztak a marosvásárhelyi magyar, irodalomszerető közönséggel. /(Máthé Éva): Tizenöt éves a Látó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 31./
2005. február 17.
Stefano Bottoni Olaszországban élő történész terjedelmes tanulmányában a magyar értelmiségiek Marosvásárhely és Kolozsvár közötti ellentétét hangsúlyozta. A román hatalom több intézményt Kolozsvárról Marosvásárhelyre telepített, emiatt volt ellentét, a kolozsváriak féltek attól, hogy elvesztik a város központi szerepét. Marosvásárhelyen 1953-tól jelent meg az Igaz Szó irodalmi folyóirat, főszerkesztője Hajdu Győző karrierista, törtető ember volt. A kolozsváriak közül Földes László került kulcspozícióba, a kiadó kolozsvári fiókjának élére. Földes az Igaz Szóban 1954-ben közölt A nemzeti hős jellege című tanulmányában a kuláktulajdonságokat a magyar népnek tulajdonította, amit azzal magyarázott, hogy a magyarok évszázadokig uralkodó nemzetként viselkedtek Erdélyben. Stefano Bottoni szerint az 1956-os forradalom leverése után „nemzetiségre való tekintet nélkül” történt a megtorlás. Erősödött a Hajdu-Földes ellentét. „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa a Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő, aki 1958 áprilisától, miközben továbbra is szerepelt az Igaz Szó szerkesztői között, az Utunk szerkesztőbizottságába is bekerült, bár ebben a lapban nem találkozunk írásaival” – írta Bottoni. Stefano Bottoni szerint Hajdu csapdába csalta Földest: egy ismerőse közölte Földessel, hogy az Igaz Szóban egy Földest támadó cikk fog megjelenni. Erre Földes László, az Utunk főszerkesztője lapjában Irodalmunk tisztaságáért (1958. augusztus 7., 14.) címmel támadást intézett főleg Sütő András, Gálfalvi Zsolt és Hajdu Győző ellen. Földes hangsúlyozta: „Hazai irodalmunk a Román Népköztársaság kultúrájának szerves része.” Földes támadása után Hajdu Győző, Sütő András és Gálfalvi Zsolt külön-külön, majd Kovács Györggyel együtt fordultak a párt Központi Bizottságához. A hosszú levélben Földes bűnösségét bizonygatták. Hajdu Győző volt az egész támadás mozgatórugója, aki 25 oldalas irodalompolitikai vádirattal járult hozzá Földes „leleplezéséhez”. Hajdu és a többiek levele után, 1958. szeptember 4-én Földest felmentették az Utunk főszerkesztői állásából, majd 1959. január 7-én párt alapszervezeti gyűlést tartottak az Utunk szerkesztőségében. A gyűlésen többen bírálták Földest, köztük Gáll Ernő, Bodor Pál, Kacsó Sándor. Nagy István, Tompa István és Márki Zoltán, majd a Földest feljelentő marosvásárhelyi írók. Az ülés nyomán Földest kizárták a pártból. Csak 1970-ben vállalhatott újra lapszerkesztést, az A Hét hetilapnál. Bottoni szerint a Földes-ügy után hatolt be a román titkosszolgálat véglegesen a kisebbségi közösség mindennapi életébe. 1956 után rohamosan növekedett a magyar nemzetiségű ügynökök száma. /Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely) febr. 17./
2005. február 24.
Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya vitát váltott ki. A hetilap következő számában több reagálást közöltek: a/ Sütő András cáfolta Stefano Bottoni állításait. 1957-ben nem váltották le az Igaz Szóban viselt beosztásából, hozzátette: 1956-ban – „forradalom-pártiságért” – a letartóztatandó személyek listájára került, Fazekas János – akkori KB-titkár vállalt érte felelősséget. Sütő András visszautasította Bottoni állítását, hogy Hajdu Győzőt ő látta volna el folyamatosan információval Földes Lászlóról, Sütő ugyanis bekerült az Utunk szerkesztőbizottságába. Sütő ezt rágalmazásnak minősítette, mondván általános gyakorlat volt a tiszteletbeli szerkesztőbizottsági tagság. A hetilap testületében szerepelt, de gyakorlatilag semmi köze sem volt hozzájuk, mert 1956 elejétől kezdve már a Művészet című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott Marosvásárhelyt. „Így a kolozsvári Utunknál nem volt alkalmam Hajdu Győző „besúgójaként” működni Földes László ellenében” – írta. Sütő szerint Hajdu Győző véleményeket kért több, Földes által megtámadott írótól, ezt nevezte a tanulmány feljelentő levélnek. Sütő az emlékezetes gyűlésen védeni próbálta Földes Lászlót. /Sütő András: Traumát oldó emlék. Gálfalvi Zsoltnak. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ b/ Gálfalvi Zsolt az akkor történteket csapdahelyzettel magyarázta: „Földes tehát egy szorongató csapda-helyzetből úgy próbált kiutat találni, hogy másokat taszított csapda helyzetbe. Nemcsak helyzetmegítélése, eljárása is téves volt.” Gálfalvi Földes László hitelét és megbízhatóságát vonta kétségbe, de utólag úgy látja, hogy saját csapdahelyzetéből téves módon próbált menekülni. Ami akkor történt, az csak a diktatúra ismeretében ítélhető meg. /Gálfalvi Zsolt: Megjegyzések egy esettanulmányhoz. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ c/ Bodor Pál hozzászólásában a diktatúra akkori korszakát elevenítette fel. A románosítás 1956-ra már egyértelmű volt. 1956 szeptemberében Miron Constantinescu, a párt KB keménykezű titkára Kolozsváron magyar értelmiségi gyűlést hívott össze, ahol a felszólalók óriási többsége nyíltan kritikus volt a pártvezetéssel és a kormánnyal, a magyar érdekeket sértő jelenségek tekintetében. Ezt látva Miron Constantinescu elmondta, a párt vezetése jóváhagyta a régi kérést az 1940-ben megszüntetett Korunk újrakiadására, egy új gyereklapra (ez lett a Napsugár), nem állítják le a szakszervezetek magyar nyelvű hetilapját, (Szakszervezeti Élet, majd Munkásélet), a KISZ ifjúsági lapját sem szüntetik meg (Ifjúmunkás), visszaállítják a kolozsvári Agronómia magyar tagozatát, megvizsgáltatja az utcanév-változtatásokat stb. Bodor elismerte, hogy felszólalt Földes László ellen, de hozzátette: ezt a szövegét szinte Földes László diktálta és heteken át kérte Bodor Pált, hogy olvassa föl. /Bodor Pál Diurnus: Stefano Bottoni! = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ d/ Hozzászólt a hetilap munkatársa, Sipos Géza is, aki nekirontott Sütő Andrásnak és ítélkezett, Sütő nem jelentős író. „Egyszerre volt a működtetője, haszonélvezője és ugyanakkor eszköze a hatalomnak, másrészt nemzetiségi mivolta miatt sohasem válhatott annak szerves részévé” – minősítette Sütő Andrást Sipos Géza. Sőt, Sipos szerint az író „ellenzéki szerepben is megnyilvánult”, „átnyergelt”, „ellenzéki-nemzetvédő identitást épített ki magának”, „hatékonyan dolgozott önnön irodalmi kultuszán”. Sipos szerint Sütőnek 57 kötete jelent meg, „tézisdrámái 1975-től a szelep funkcióját töltötték be diktatúra és nemzetiség viszonyában”. Sipos Géza megvonta Sütő András írói mérlegét: egyetlen jó könyve van, az Anyám könnyű álmot ígér. /Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ e/ Kuszálik Péter saját magára hivatkozott, ő már régebben sürgette a „kibeszélést”. Földes László már 1964 decemberétől közölhetett, igaz, kezdetben csak recenziókat, kisebb cikkeket. Kuszálik két könyvcímet hiányolt Bottoni bibliográfiájából: Huszár Sándor: Sorsom emlékezete. Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról /Kriterion, Bukarest, 1982/ és Földes László: Elvek és viták. Tanulmányok, kritikák /Kriterion, Bukarest, 1983/. Huszár könyvéből kiderült, hogy a pártból kizárt Földes haláláig a marxista esztétika egyetemi előadótanára maradhatott. /Kuszálik Péter: Eljött (?) a kibeszélés ideje? = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./
2005. március 18.
A Krónika napilapban Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatban az A Hét hetilapban közölteket /Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy/, emellett Stefano Bottoni reagált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. /A Krónikának ez a száma nem jelent meg az interneten/ Az eddigiekhez képest új megvilágítás ad a vitának egy kortársnak és a vita szemtanújának, a tavaly elhunyt Izsák József irodalomtörténésznek a vallomása, melyet 1985-ben írt. a/ Földes László polgári származású kritikus és esszéíró már diákkorában hangadója volt a kommunista ifjúsági mozgalomnak. Hűséggel szolgálta korát így került Gaál Gábor bukása után az Utunk irodalmi hetilap főszerkesztői tisztébe. Hajszálra sem tért el a hatalom, a diktatúra előírásaitól. Jócskán túlteljesítette az elvárásokat, karrierizmusában osztozott nemzedéktársaival – mindent a hatalomban való részvételért – ez volt az ő jelszava is. Ebbeli mohósága idézte elő meghurcoltatását. Az ügy körül sok a legenda meg a torzítás. Izsák József felidézte a történteket. 1958-ban a Román Munkáspárt határozatban elítélte a revizionizmust, célozva az 1956-os magyarországi eseményekre. Földes László az Utunkban sietett támogatni a határozatot, példákkal bizonyítva, hogy a revizionizmus a romániai magyar irodalomban is felütötte a fejét. A támadás az Igaz Szó folyóirat és főszerkesztője, Hajdu Győző ellen irányult. Mindketten kiszolgálták a hatalmat, csak más iskolát jártak végig. Hajdu Győző a református kollégiumból indult hagyománynak tekintette a népi mozgalmat. Nem szerették egymást. Hajdu Földest kozmopolitának tekintette, Földes Hajdut narodnyiknak, népinek, aki a magyar nemzeti hagyományokat többre tartja a szocialista realizmusnál. Földes Utunkban közölt cikksorozatára válaszként Hajdu Győző egy leleplező beadványt készített a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részére, ebben leírta, hogy a Földes László Rákosi Mátyás menesztése után előtte és Sütő András előtt kijelentette, hogy Gheorghe Gheorghiu-Dejt is el kell mozdítani a párt éléről, mert ő is kiszolgálta a személyi kultuszt. Beadványát aláíratta Sütő Andrással is. Hajdu Győző behívatta Izsák Józsefet és elolvastatta vele beadványát, véleményét kérve. A szobában ott ült némán Sütő András is. Izsák József megpróbálta lebeszélni Hajdu Győzőt a beadvány elküldéséről, de hiába, nem hallgatott rá. A beadványt Kovács György író, központi bizottsági tag juttatta el az illetékesekhez. Ezután Kolozsváron pártgyűlést hívtak össze, ahol Földest leleplezték és kizárták a pártból. Marosvásárhelyen is összehívtak egy Földest leleplező gyűlést. A gyűlésen Hajdu Győző közölte, itt is van egy Földes-bérenc, mégpedig Izsák József. Izsák az ülésen nem válaszolt a vádaskodásra. Földes Lászlóval nagy tragédia nem történt, megmaradt főiskolai állásában, rövid ideig nem közölhetett. Utolérte a karrieristák végzete. Rehabilitálása után próbáltak mártírkoszorút vonni a feje köré. Valójában nem mártírja volt ő a hatalomnak, hanem pallosa. Nemsokára, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála előtt újból közölhetett, visszavették a pártba, a bukaresti A Hét főszerkesztő-helyettese lett. A Földes-ügy minden ódiuma Kovács Györgyre hullott, valósággal kiközösítették az irodalomból. Izsák többször kérte őt, írja meg az utókor számára a történteket. Kovács György Izsák Józsefnek Sütő András szerepéről elmondta, hogy Sütő András 1956 őszén megtagadta a magyar forradalmat „ellenforradalomként” elítélni, több írótársával együtt. Végül bizonyos szervek nyomására aláírta, de ezt az ellenállást a felettes szervek nem bocsátották meg. Kolozsváron 1956-ban Földes László is „ingadozott”. Példát kellett statuálni, állította Kovács György, egy írót fel kellett áldozni. Ki legyen az? Sütő vagy Földes? 1958-ban úgy döntöttek, hogy Sütő a nagyobb író, őt kell menteni, és felvonultatják éppen Földes ellen. – Végülis Földest nem érte végzetes csapás. /Izsák József: Földes László meghurcolásának történetéhez. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ b/ Stefano Bottoni a Krónika napilap kérésére reflektált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. A Földes-ügy szereplői mindannyian magyarok voltak, az akkori baloldal, a hatalmon levő értelmiség legismertebb alakjai. Bottoni a hozzászólások többségéből azt érzi, hogy az ügy résztvevőit még mindig összetartja egy képzeletbeli kötelék. Mai ködösítésre készteti őket. Bottoni döbbenettel olvasta, hogy Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője hozzászólását azzal zárta, „a múlt sokkal bonyolultabb, mint azt Sipos Géza véli” /A megszakított csendről, A Hét, márc. 3./ Bottoni megállapította, hogy K. Lengyel Zsolt, Bárdi Nándor és Vincze Gábor alapkutatásai nem épültek be az erdélyi értelmiség önismeretébe. A közelmúlt feltárásában Romániában óriási változások indultak el az utóbbi 8-10 évben. Van azonban egy terület, ahova a román történészek nemigen hatoltak be: az erdélyi magyar társadalom működési zónájába. Nem írtak arról, „hogy kik juttatták börtönbe magyar szekustiszteknek tett jelentéseikkel a Bolyai Tudományegyetem diákjait, tanárait 1956 után, vagy arról, miként hálózta be az állambiztonság szívélyes magyar emberekkel/ügynökökkel a magyar kulturális intézményeket.” /Stefano Bottoni: Akarják-e tudni? = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ c/ Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatos vitát. Stefano Bottoni Olaszországban élő történész a magyarországi Korall társadalomtörténeti folyóirat 2004 decemberi számában közölte A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmányát. Ennek akkor nem volt nagyobb visszhangja. Salamon Márton László összegzése kiegészíthető azzal, hogy az A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17-i száma újraközölte Bottoni tanulmányát azután indult meg a vita. A vitacikkek eddig az A Hét hasábjain láttak napvilágot, most adott hírt a vitáról a Krónika. Salamon Márton László szerint a vita két romániai magyar szereplőt hoz kínos helyzetbe, Gálfalvi Zsoltot, a Román Televízió igazgatótanácsának RMDSZ-es tagját, a Magyar Pen Klub elnökét és Sütő András írót. Sütő András „légből kapott és gyalázatosságában bíróságért kiáltó” állításnak nevezte Traumát oldó emlék címmel megjelent írásában Stefano Bottoni azon állítását, miszerint „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő”. Sütő András a feljelentő levelek kapcsán azzal védekezett, hogy Hajdu csak véleményeket kért az Igaz Szó Földes által elmarasztalt szerkesztőiről. Gálfavi Zsolt ugyanebben a számban csapdahelyzetekre hivatkozott. /Salamon Márton László: Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy. „Tündérország sötét oldala” = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./
2005. április 5.
A Földes-ügyről eddig is sokan tudtak, legfeljebb hallgattak róla. Jött azonban egy Stefano Bottoni nevű polgár, és föllebbentette a fátylat az erdélyi közelmúltról. Lett erre nagy fejvakargatás. Pedig az ötvenes években csak annyi történt, hogy az egyik kommunista csoport leszámolt a másikkal. A román hatalom meg akarta szüntetni Kolozsvárnak az erdélyi magyar közművelődésben, irodalmi életben és tanügyben játszott központi szerepét. Erre jó volt első lépésként a marosvásárhelyi kártya. Marosvásárhelyre került a Bolyai Egyetem orvosi és gyógyszerészeti kara, a színművészeti egyetem, megalakult a Filharmónia, a Székely Színház, a Székely Népi Együttes, Bukarestbe vitték a Magyar Népi Szövetséget, a Falvak Népét, létrehozták a Művelődést, a rádió magyar szerkesztőségét, a Romániai Magyar Szót, majd az Előrét. Sütő András pályája ekkor kezdett felívelni, és kinevezték (1950-ben) a Falvak Népe főszerkesztőjének. Ugyanakkor, amikor szülei kuláklistára kerülnek, a lapban megjelennek a kulákellenes írások. Amíg Sütőt menti tehetsége és későbbi tettei, addig a Földest feljelentő másik kettő – Hajdu Győző és Gálfalvi Zsolt – ezt nem hozhatja fel mentségéül. Hajdu Győző három évtizedre lett az Igaz Szó főszerkesztője, hosszú évekig a kommunista párt központi bizottságának tagja, majd a diktátor főmagasztalója. Gálfalvi pedig az Igaz Szó főszerkesztő-helyettese, a marosvásárhelyi Állami Magyar Színház igazgatója, az Előre főszerkesztő-helyettese, a Szocialista Művelődési Tanács nemzeti igazgatóságának vezetője, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa bürójának tagja, a Hét főszerkesztője, az Írószövetség, majd a Román Televízió vezetőtanácsának tagja. Az 1989-es változás után Gálfalvi Zsolt továbbra is a magas hatalmi szférákban maradhatott. Közben Kolozsvárnak mint az erdélyi magyarság központjának a leépítése folytatódott a fordulat után is. A román hatalom továbbra sem engedélyezte a Bolyai Tudományegyetem újraindítását. Az RMDSZ vezetését pedig kezdetben a bukarestiek ragadták magukhoz. Ma már a döntéshozó kétségen kívül a bukaresti elnökség és a szövetség vezetőségében túlnyomó többségben lévő marosvásárhelyi csoport – Markó Béla, Frunda György, Borbély László, Kelemen Atilla. Kolozsvári nincs benne. /Román Győző: Az ellopott Kolozsvár. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 5./
2005. április 7.
Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma /A Hét, febr. 17./ című tanulmányával kapcsolatban újabb hozzászólások jelentek meg a hetilap új számában: a/ Nagy Pál 80 éves irodalomtörténész az akkori Földes-vita tanújaként azt írta, Bottoni valószínűleg a témában járatosnak vélt „informátorokat” is meghallgatott. Nagy Pál több pontosítást tett, például: Hajdu Győző, az Igaz Szó egykori főszerkesztője annak idején „származásának köszönhetően felvételi nélkül került be a Bolyai Egyetemre”, olvasható, valójában akkor nem volt felvételi a Bolyain, kolozsvári Móricz Zsigmond Kollégiumnak nem lehettek „tanulói”, mivel diákotthon volt. Nagy Pál akkor pártból kizárt, ember volt, tőle tehát nem kértek tájékoztatást. /Nagy Pál: A narratíva hézagai. = A Hét (Marosvásárhely), ápr. 7./ b/ Kuszálik Péter két írást idézett, hogy az olvasó árnyaltabb képet alakítson ki a Földes-ügyről. Az első írás Székely János: A bűntudat természetrajza (Árgus folyóirat, Székesfehérvár, 1994/1.), a második egy Fodor Sándor-interjú részlete /Tibori-Szabó Zoltán Az embernek előbb magába kell néznie avagy Hatan voltunk urak, plusz a páter, Szabadság, 2002. dec. 7., 11., 16./ Székely János kifejtette, kivételesen tehetséges írónak tartja Sütő Andrást, aki sokat segített rajta fontos ügyekben, de az is igaz, hogy Sütő az Igaz Szóban bírálatot, politikai leleplezést írt Székely Jánosról. Bizonyára szorultságában, kényszerűségből vállalta el Sütő a leleplező írást. Székely János úgy látja, hogy Sütő nem vallja be töredelmesen a múltban történteket, saját szerepét. Fodor Sándor hangsúlyozta, hogy Földes László jó barátja volt. De arra is emlékezik, hogy Földes László azok között volt, akik Venczel Józsefet börtönbe juttatták. Földesnek tehát megvoltak a maga bűnei is. Fodor elmondta, nem szerette Sütő András kompromisszumait, azt, ahogyan válaszolt a párt minden felhívására. De exponálta magát, Bözödi Györgyöt kihozta például a börtönből, s állítólag másokat is. Fodor hozzátette: Sütő az Anyám könnyű álmot ígér című munkája óta felmondta a szövetséget a párttal, elkezdett beadványokat írni az erdélyi magyarság ügyében. „Tehát Sütőt ilyen sommásan elítélni, buta, naiv és gyerekes dolog.” /Kuszálik Péter: Két adalék a Földes-ügyhöz. = A Hét, (Marosvásárhely), ápr. 7./
2005. július 16.
Szőcs István, a magyar irodalom Kritikusa tavaly töltötte hetvenötödik életévét, s erre az ünnepi alkalomra jelent meg Nemes Anna Borbála Látogatóban Szőcs Istvánnál (Wellmann Kiadó, 2004) című kötete, melyben Szőcs vall életéről, pályájáról. A könyvet bibliográfia egészíti ki, amely ha nem is teljesen, de közli Szőcsnek az elmúlt évtizedekben az Utunkban és utódjában, a Helikonban, az egykori Előrében és az Igaz Szóban megjelenő kritikáinak, tanulmányainak, jegyzeteinek, pamfletjeinek, glosszáinak, recenzióinak és esszéinek hatalmas jegyzékét. Szőcs Istvánnak eddig három regénye jelent meg (Kritikus holdtölte, Rovarcsapda, Üvegfedő), egy illemtankönyvecskéje és Selyemsárhajó címmel egy nagy tanulmánya a Júlia szép leányról s a balladák világáról. (Ennek a könyvnek néhány éve átdolgozott és kibővített változata is megjelent) Irodalomkritikái, képzőművészeti, színházi, zenei kritikái soha nem jelentek meg könyvben. Ezt a hiányt akarta pótolni a Pallas-Akadémia, amikor idén kiadta Szőcs Félrejáró ingák című könyvét, amely nagyobb részben a Helikonban az utóbbi esztendőkben megjelent jegyzeteiből válogat. – Szőcs István mindig, minden periódusban ragaszkodott értékrendjéhez. /Bogdán László: A bajvívó értelem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 16./
2005. augusztus 31.
Markó Béla szekusdossziéját, az 1543-as iratcsomót tanulmányozta a Cotidianul című bukaresti lap egyik újságírója, Mirela Corletean. Ehhez a munkához az engedélyt megkapta, a dossziéba is belepillantott, de két nap múlva az engedélyt visszavonták. Az iratcsomót a lap szerint Csendes László őrzi, mint egy cerberus. A Markó-dosszié felületes áttekintésekor az újságírónő azt vette észre, hogy néhány tucat oldal hiányzik az eredeti iratcsomóból. Corletean tudni véli, Ioan Grama szekustiszt 1983-ban arra kérte Markót, az Igaz Szó szerkesztőjét, hogy a környezetében tapasztalható negatív jelenségekről tájékoztassa őt. A dossziéból kiderült, hogy alig egy évvel később, 1984 júniusában a Szekuritátén hallgatták ki a költő-szerkesztőt, és kétoldalas jelentést írattak vele a Sepsiszentgyörgyön történtekről, ahol – írta a lap – egy incidens volt a magyarok és a Szekuritáté között. Ezzel kapcsolatban felkérték, ha bármi újat megtud, értesítse a Szekuritátét. (Akkor volt a Szekuritáté Vitéz Mihály szoborrobbantási provokációja, Markó épp Sepsiszentgyörgyön tartózkodott, ráadásul édesanyja lakása épp a térre nyílik.) Túlzottan nem bízott a szeku Markóban, mert ekkor elrendelte telefonjának lehallgatását és személyének megfigyelését. 1988-ban Markó magyarországi útja után a szeku igen rossz véleményt fogalmazott meg a költőről, és részletesen írt első feleségével való nem épp felhőtlen kapcsolatáról is. A lap sajnálja, hogy a hiányzó részek miatt nem tud tiszta képet festeni Markó és a Szekuritáté kapcsolatáról. (Cotidianul). /Hírsaláta rovat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 31./
2005. október 18.
A Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958) című terjedelmes összegzésében (A Hét, okt. 6.) Stefano Bottoni egyebek között azt írta a marosvásárhelyi írók 1956 októberi nyilatkozatáról: „A hűséglevelet azok a helyi írók szerkesztették, akikben a párt egyedül és teljes mértékben megbízhatott. Hajdu Győző, az Igaz Szó című folyóirat főszerkesztője, és Kovács György író; a levél november 4-én jelent meg Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel a Vörös Zászlóban. A központi magyar napilap, az Előre főszerkesztője, Robotos Imre ugyanakkor megtagadta az előbbi cikket aláírók által néhány nappal később elküldött távirat megjelentetését, mivel közülük ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, hogy törölje nevüket az aláírók közül, mivel »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«.” Stefano Bottoni közlése pontatlan, ugyanis a szóban forgó nyilatkozat aláírói közül nem csak ketten – Sütő András és Gálfalvi Zsolt –, hanem négyen kérték nevük törlését, de a szerző Oláh Tibor és Nagy Pál nevét „kifelejtette” a szövegből. Holott közleményének jegyzeteiben hivatkozott Sütő András Szemet szóért című naplókötetére is. Ennek 89-90. oldalán ez olvasható: „Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal felhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk! A főszerkesztő ezt tudomásul vette. Közölte velem, hogy ilyenformán a szöveg kinyomtatását azonnal leállítja, de miért? Hiszen azt huszonvalahány személy írta alá! Négyünk kivételével a többi vállalja, amit aláírt. Robotos ennek ellenére a levelet nem merte, vagy nem akarta közölni.” Valóban: a nyilatkozat [vagy levél] soha nem jelent meg az Előre hasábjain. A hitelességre törekvő történésznek tiszteletben kell tartani a tényeket. /Nagy Pál: Nem csak ketten... = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./
2006. szeptember 9.
A Maros megyei RMDSZ volt elnöke, Kincses Előd ügyvéd szeptember 8-án tartott marosvásárhelyi sajtóértekezletén felszólította Markó Bélát, hogy mutassa be a magyarországi írókkal való találkozókról Hajdú Győző számára készített jelentéseit. Kincses azt állította, hogy az RMDSZ elnöke egyik interjújában kijelentette: a magyarországi írókkal való találkozásokról írt jelentéseit az Igaz Szó folyóirat főszerkesztőjének adta át. Kincses nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Markó Béla által készített jelentések ártalmatlanok voltak. Markó Béla a múlt héten mutatta be Marosvásárhelyen azt az 1218 oldalas megfigyelési dossziét, amelyet róla a Szekuritáté készített. Ugyanakkor Kincses közölte: több alkalommal kérte saját iratcsomóját a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS), de azt a választ kapta, hogy nincs dossziéja. Szerinte papírjait azért nem adják ki, hogy ne leplezhesse le azokat a besúgókat, akik jelenleg RMDSZ-tisztségviselők. Hozzátette: egyébként Király Károlynak is azt válaszolták, hogy nincs dossziéja, ami nevetséges, hiszen Király, Doina Corneával együtt, Erdély első számú disszidense volt. A volt megyei RMDSZ-elnök azt is szemére vetette az RMDSZ-nek, hogy a korrupcióellenes harc kerékkötőjévé vált Romániában. /Kincses: Markó mutassa be a jelentéseit. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./
2006. október 17.
Harminc éve halt meg Szilágyi Domokos (Nagysomkút, 1938. július. 2. – Kolozsvár, 1976. november. 27.) költő, műfordító, esszéíró; a romániai magyar költészetet megújító első Forrás-nemzedék egyik legnagyobbja. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Az államvizsgán nem volt hajlandó a kommunisták kedvencének, Nagy Istvánnak a munkásságát taglalni, ezzel lemondott a tanári oklevélről. Már diákfővel szerkesztő volt, 1958–59-ben az Igaz Szó munkatársa. A testi-lelki bajoktól gyötört, egészségét túlhajtott munkával és egyéb szeszekkel is romboló költő – az irodalombarát elmegyógyász, dr. Csíky Csaba unszolására – többször is elvonult a marosvásárhelyi ideg- és elmegyógyászatra; ott is megfeszült erővel dolgozott. Végül öngyilkosságot követ el. Élettársának írta búcsúlevelében: „Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát – én sem tudom. […] Ezen már nem lehet segíteni. Ne legyen lelkifurdalásod – úgysem vagyok már jó semmire.” K. Jakab Antal nem hisz Szilágyi Domokos bűnösségében. A költő államvédelmi iratcsomói alapján a széplelkek azt írták, hogy a költő gyarlósága semmiképpen sem ronthatja le életművének esztétikai értékeit. A „szado-szocialista média megannyi bértollnoka” pálcát tört Szilágyi Domokos fölött, azok, akik nem fenyegetés súlya alatt, hanem önként szolgálják a hatalmat. K. Jakab Antal szerint „semmi okunk készpénznek venni” a gyalázatos államvédelem adatait. /K. Jakab Antal: „Ne kérdezd az okát” Harminc éve halt meg Szilágyi Domokos. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./
2006. október 21.
Az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi vonatkozású eseményeire emlékeztek írók, költők a marosvásárhelyi Bernády-házban, a Látó című irodalmi folyóirat októberi számának bemutatója alkalmával. Gálfalvi György, a Látó főszerkesztője emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi folyóirat elődje, az Igaz Szó, az ’50-es években jelentős szerepet játszott a magyarság irodalmi-politikai életében. „Csalódott vagyok, mert nincs kinek átadni a megemlékezés hagyományait, az ünnep jelentősége elszürkült, átszövi a politika hálója” – jelentette ki Pomogáts Béla, akit hat hónapra internáltak a forradalom leverése után. Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, aki egy évet töltött rácsok mögött, ’56-os vonatkozású verseiből olvasott fel. A hét év börtönbüntetést letöltött, Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténész rámutatott: „Válaszút nem volt. Amikor mindannak, amiről meg voltam győződve, az ellenkezője ment végbe, csak olyan mértékig illeszkedtem be a kint talált világban, amennyire tisztességgel és a magam korábbi eszményeihez híven tehettem”. Viski András író, költő, dramaturg úgy érzi – bár 1957-ben született –, megfogantatása pillanatában a forradalom gyermeke lett. Édesapját, Viski Ferenc református lelkészt, feleségével és hét gyermekével együtt, mint „horthysta, felforgató elemet”, a román Gulágra száműzték. Kántor Lajos irodalomtörténész a korabeli lapok, folyóiratok tematikáját ismertette, kiemelve, hogy az „új Korunkért” emelt szót Gáll Ernő, Veres Péter, Szentimrei Jenő és Turnovszki Sándor. Kántornak az a véleménye, hogy egykori tanárának, Szabédi Lászlónak az öngyilkossága visszavezethető az 1956-os eseményekre is. – Ötvenhat hősei lassan mind elmennek közülünk, a legendás pesti srácok is közelítenek hetvenedik életévükhöz – idézett könyvéből a magyarországi Kozma Huba. Ő Pongrátz Ödönről, a Corvin köz főparancsnokának, Pongrátz Gergelynek a bátyjáról jelentetett meg nemrégiben könyvet. „Ödön vette föl az öccse kezéből kiesett lyukas zászlót, hazaköltözött Amerikából, és most már ő fogadja a Kiskunmajasi Ötvenhatos Múzeum látogatóit...”. Páll Lajost 1956-ban hat év börtönre ítélte az akkori hatalom. Versei híven tükrözik a rabság szenvedéseit, megaláztatásait. /Nánó Csaba (Marosvásárhely): Látó-bemutató és emlékezés ’56-ra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./
2006. december 13.
Az erdélyi pasztell-reneszánsz képviselője, Kopacz Mária kiállítását nyitotta meg a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetben Vida György műkritikus. Kopacz Mária grafikus, festőművész, író Marosvásárhelyen született, diplomáját a kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen szerezte. Főiskolás korától rendszeresen illusztrált, rajzait, szövegképeit, önálló grafikai munkáit közölte az Utunk, Igaz Szó, A Hét, Új Élet és a Napsugár. /Bukarestben állít ki Kopacz Mária. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./
2007. március 31.
Március 15-én Kolozsváron az Állami Magyar Színházban Gálfalvi György, a marosvásárhelyi Látó főszerkesztője a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vette át Sólyom László köztársasági elnöktől. Az író, szerkesztő, irodalomkritikus rövidesen 65 éves lesz, a vele készült interjúban elmondta, az elismerést a magyar nyelv megőrzéséért kifejtett több évtizedes munkásságáért, irodalmi és szerkesztői tevékenységemért kapta. A nyugdíjba készülő Gálfalvi György, a Látó folyóirat szerkesztése mellett a Látó Irodalmi Színpad szervezését is végezte. Emlékeztetett, hogy a hetvenes-nyolcvanas években az Igaz Szónak még táncháza is volt. Ezenkívül léteztek a folyóirat irodalmi műhelyei. Gálfalvi 1989 után úgy érezte, ha nem utazhat mindenki a világ négy sarkába szétszóródott magyar írók után, akkor ide kell hozni őket, az irodalmi színpadra. Az egész magyar nyelvterületről hívtak meg vendégeket, jöttek Chicagótól Hollandiáig vagy Berlinig, Münchenig vagy Lendváig, Újvidékig. Gálfalvi a szervezést is az önkifejezés egy formájának tekintette. A szerkesztési, szervezési munka közben íróként nem tudott megvalósulni. Világossá vált előtte, hogy változtatnia kell eddigi életformáján. Ezt jelenti majd a nyugdíjas állapot. /Nagy Miklós Kund: „… Hogy azzá váljunk, akik lehetnénk”. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 31./
2007. április 11.
Méhes Györgyről Orbán János Dénes, a nagy mesélő életrajzírója elmondta, hogy az erdélyi magyar irodalom egyik nagy öregje volt. Azt csodálta és tisztelte leginkább benne, hogy egymaga egy egész irodalmi intézmény volt, aki gyerekeket, kamaszokat, felnőtteket egyaránt ellátott jobbnál jobb írásművekkel. Több műfajban alkotott. A hetvenes, nyolcvanas években egymás után játszották színdarabjait az erdélyi színházak, az ő meséit olvasták a gyermekek, a regényeit a felnőttek. De kiváló irodalomkritikus is volt, az Igaz Szóban világirodalmi sorozatot publikált. Egészségi okokból költözött gyermekeihez Magyarországra a kilencvenes évek végén. Az ott írt művei is Erdélyről szólnak, erdélyi szellemet sugároznak. Nem volt sem a rendszer, sem a kritikusok kedvence. Csak öregkorára kapta meg az igazi szakmai elismerést mind magyar, mind pedig nemzetközi téren. Kolozsvári milliomosok című regénye hetekig vezette az eladási listákat, és rekordpéldányszámban kelt el. Ezek a művek húsz év után is, egy másik kulturális környezetben is hatásosak. /Gazda Árpád: Irodalmi intézmény egy személyben. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./
2007. október 18.
Október 17-én Sepsiszentgyörgyön a Holló Ernő Sajtóklubban a marosvásárhelyi Látó irodalmi folyóirat szerkesztői-munkatársai tartottak valóságos irodalomtörténeti előadást, s élő bemutatót a folyóiratról. A lapelőd az Igaz Szó volt, a diktatúra idején, Hajdú Győző volt a főszerkesztője. A Látó névválasztás az alapító főszerkesztő, Markó Béla ötlete volt. A folyóirat erőssége szerkesztői szerint az irodalomkritika. Később létrehozták a Látó Irodalmi Színpadot, a Látó-díjat. Vannak túlélési gondjai a Látónak is, jó lenne megoldani terjesztését Erdélyen túl, mondta az esten Kovács András Ferenc (KAF). /Váry O. Péter: Delikatesz (A Látó a sajtóklubban). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./
2007. október 18.
Október 17-én Sepsiszentgyörgyön a Holló Ernő Sajtóklubban a marosvásárhelyi Látó irodalmi folyóirat szerkesztői-munkatársai tartottak valóságos irodalomtörténeti előadást, s élő bemutatót a folyóiratról. A lapelőd az Igaz Szó volt, a diktatúra idején, Hajdú Győző volt a főszerkesztője. A Látó névválasztás az alapító főszerkesztő, Markó Béla ötlete volt. A folyóirat erőssége szerkesztői szerint az irodalomkritika. Később létrehozták a Látó Irodalmi Színpadot, a Látó-díjat. Vannak túlélési gondjai a Látónak is, jó lenne megoldani terjesztését Erdélyen túl, mondta az esten Kovács András Ferenc (KAF). /Váry O. Péter: Delikatesz (A Látó a sajtóklubban). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./
